Az elmúlt évek alatt egyre többször találkozunk azzal a fogalommal, hogy őshonos háziállatok. Mára már talán odáig is eljutottunk, hogy tudjuk is, hogy mi áll a megfogalmazás mögött, de ténylegesen ismerjük -e ezeknek a fajtáknak az előnyeit? A Beklen Alapítvány egy cikksorozatban ezeket az állatokat szeretné bemutatni.
Az elmúlt 50-60 év sajnos nem igazán tett jót a háziállattartásnak, hisz a hagyományosnak mondott tartástechnológia teljesen átalakult, és ezáltal az állatállománynak is változnia kellett. Ha visszagondolunk a déd- és nagyanyáink által mesélt állattartásra, gyorsan levonhatjuk a követeztetést, hogy ez manapság (és az elmúlt közel fél évszádban) nagyon másképp történik. Ennek oka természetesen az, hogy az iparosított állattartás egy másik képet rögzített az emberek fejébe, mégpedig azt, hogy a malacot fel lehet nevelni 6-8 hónap alatt is és nem kell hozzá 1.5-2 év. Igaz, ehhez bezárva, ólban kell tartani a hízót, és sokkal több élelmet adni neki, mint addig, ugyanakkor ez a régi rendszerben nem jelentett különösebb problémát, hisz a TSZ mindenkit ellátott olcsó takarmánnyal és azért valljuk be, mindig csurrant-cseppent ez meg az, amit a háztáji hasznosítani tudott. Később a települések közös legelőit megszüntették, felvásárolták. Nem hajtották már ki a disznókat, libákat, teheneket a legelőre, hisz mind bezárva tengette életét egy karámban vagy ólban, és várta a sorsát. A multitól vásároló ember (de a termelő is) már rég elfelejtette a legeltetett, makkoltatott disznóhús vagy a zöldön nevelt tyúk tojásának ízét, így a végén ez már nem is hiányzott senkinek. Arra is kevesen gondolnak, hogy régen, - amikor sokkal kevesebb pénzük volt az embereknek- vajon, hogy tudtak annyi állatot felnevelni, hogy kifussa az egész évet, pedig alapjában a megoldás egyszerű. A malacok 2 év alatt nőttek fel, de a természet nevelte fel őket nem az ember. Az ember csak vigyázott rájuk. Nem az otthoni szűkös tartalékokat kellett még több felé osztani, hanem az állat a legelőn vagy az erdőben töltötte napjait. Esetleg este kapott egy kis híg levest. Így pedig nem volt olyan megterhelő a család számára tartani az állatokat. És nem utolsósorban az állatok is jobban érezték magukat (ami persze a húsukon, tojásukon, stb. is megérződött). Sok esetben ennek a tartástechnológiának már vége, hisz nincsenek meg már azok az emberek, azok a területek, ahol lehetőség lenne így tartani az állatokat. Ugyanakkor a lehetőség még mindig adott, hogy jó minőségű termékeket állítsunk elő és lehetőséget adjunk az életre egy eltűnőfélben lévő állatfajta csoportnak.
Ennek persze előfeltétele, hogy a régi jól bevált fajtákból válasszunk, amik képesek életben maradni az intenzív vagy fél-intenzív tartás nélkül is. Ezek pedig az őshonos állatfajtáink.
Lássuk melyek is ezek az állatok:
- Szarvasmarha: Magyar tarka, szürke marha
- Sertés: Mangalica (szőke, vörös, fecskehasú)
- Ló: Magyar hidegvérű, Furioso north star, Shagya arab, hucul, nóniusz, lipicai
- Juh: Magyar racka, cikta, cigája
- Baromfi: Magyar Tyúk (sárga, fehér, kendermagos, fogoly színű), erdélyi kopasznyakú, Bronz és réz pulyka, gyöngytyúk, magyar kacsa, magyar lúd és fodros magyar lúd
- Nyúl: Magyar óriás nyúl
- Kutyáink: puli, pumi, mudi, kuvasz, komondor, rövidszőrű magyar vizsla, drótszőrű magyar vizsla, erdélyi kopó, magyar agár
Az elkövetkezendő cikkekben ezekkel az állatokkal ismerkedhetünk meg.
Szász Béla
Beklen Alapítvány
Utolsó kommentek