Miután az elmúlt hónapokban megismerkedhettünk a hazánk területén az elmúlt évszázadokban élt állatokkal fontos említést tennünk azokról is, akik úgymond a kiszolgáló személyzetet biztosították hozzájuk.
A legfontosabb ilyen állatok a kutyák voltak, hiszen ők voltak azok, akik a védelmet nyújtották a birkának, a marhának. Sajnos, ha feltesszük a kérdést, hogy feltudnánk –e sorolni az őshonos kutyafajtáinkat – a tapasztalatok szerint – sokaknak beletörne a bicskája.
Ezért is leírom ide a teljes listát:
Vadász kutyák: drótszőrű magyar vizsla, simaszőrű magyar vizsla, erdélyi kopó, magyar agár
Terelő kutyák: puli, pumi, mudi
Területvédő kutyák: kuvasz, komondor
Sajnos az elmúlt időkben ezen fajták génállománya nagyon leromlott és csak manapság kezdődik meg egy olyan tenyésztés, ami komoly tudományos alapokon folyik. Nemcsak a küllemi elvárásokat vizsgálják, hanem azt is, hogy az a kutya igenis használható legyen munkára.
Sok esetben sajnos ez problémát jelent. Nagytestű kutyáinkat - amelyek jó munkakutyák voltak - nagyrészt a második világháborúban kilőtték. Tették a dolgukat és védték a területet, így sokszor golyót kaptak. Azok maradtak meg, amelyek elbújtak, megijedtek és sokszor ezekből az állományokból kell visszahozni a régi, bevált fajtákat. Az erdélyi kopót dúvadnak nyilvánította a régi rendszer Romániája s majdnem sikerült teljesen kiirtani a fajtát. Csak néhány hazai ember vakmerő munkájának köszönhető a fentmaradása. Sajnos majdnem mindegyik fajtának nehéz sorsa volt. Az agár is majdnem eltűnt, de a vizslát is csak nemzeti összefogással sikerült megmenteni a kipusztulástól az 1900-as évek elején.
A kuvaszok megmentésért pl. a Kuvaszok és Nagyragadozók Természetvédelmi Program (http://www.kuvaszokesnagyragadozok.hu/hu/) tevékenykedik aktívan, akik tagjai a Nimfea Természetvédelmi Egyesületnek is. Az ő munkájuk az egész Kárpát-medencére kiterjed, hisz Erdélyben és a Felvidéken is vannak kihelyezett kutyáik, akik ténylegesen védik a nyájakat a farkasoktól és a medvéktől. Szerencsére egyre több hasonló csapatról hallhatunk és egyre nagyobb igény van arra, hogy ezek a fajták túléljék az elkövetkező időket is és ne csak elkorcsosulva maradjanak fent valamelyik tanya hátsó udvarán.
Szász Béla
Beklen Alapítvány
Utolsó kommentek