NimfeaBlog

A fekete gólya

Hazánk területén a gólyaalakúak családjába tartozó madarak közül 2 faj képviselteti magát. Az egyik faj a fehér gólya (Ciconia ciconia), a másik pedig a fekete gólya (Ciconia nigra). Mindkét faj a valódi gólyák (Ciconiini) nemzetségébe tarozik.

 A fekete gólya a fehér gólyával ellentétben nem került annyira közel az emberhez. Míg a fehér gólya gyakorlatilag együtt él az emberrel, addig a fekete gólya megmaradt az eredeti élőhelyén és a mai napig famatuzsálemek lombkoronájában költi ki a fiókáit.

Hazánk területén jelentősen kisebb számban találhatóak meg –e faj képviselői. Egy 2000-ben készült felmérés szerint cca. 250 pár költ hazánkban. Ez előrehaladás, hiszen az 1996-os felmérés 150-200 párt említ.

Előfordulása:

Nyugat-Európában Spanyolországban, Portugáliában és Franciaországban találhatóak meg, de Ausztria is jelentős haladást tett a faj érdekében. Legnagyobb populációjuk a Balkánon található. Ahogy haladunk kelet felé egyre több helyen találkozhatunk velük. Élőhelye egészen Észak-Kínáig elhúzódik. Mind hegyvidéken, mind pedig síkságon előfordul, ha megtalálja a neki megfelelő élőhelyet, amelyet sajnos egyre nehezebb meglelni. 

Hanságban, a Vendvidéken, az Őrségben és a Szigetközben és a Felső-Tisza-vidékén élnek, de a Bükk-hegység lábánál is találkoztam példányával.

Alapjában véve magas fák koronájában fészkel és vizes élőhelyek közelében próbál megtelepedni, hisz a táplálékait ezeken a területeken tudja a legkönnyebben beszerezni. Leginkább az erdőkben csordogáló patakok, vagy az erdőszéli tavak környékén keresi a táplálékát, ami a kisebb halaktól, hüllőkön, kétéltűeken át a rovarokig sok mindent magába foglal. Néha zátonyokon is megtalálhatjuk, de legáltalánosabb, hogy hasig a vízben gázolva vadászik.

Megjelenése:

Testhossza 90-100 centiméter, szárnyfesztávolsága 145-155 centiméter, tömege 3000 gramm. Majdnem teljesen fekete, hasa fehér, csőre, lába és szeme környéke vörös.

Fészkelő terület:

Fészkelő területnek igazából azok az erdők felelnek meg a legjobban, amik háborítatlanul állnak hosszú idő óta. Gyakorlatilag a természetvédelmi kezelésű erdők a legalkalmasabbak, hiszen a fák korosztálya vegyes, így könnyen találhatnak évszázados korú tölgy- vagy bükkfákat, amik képesek elbírni a fészkek súlyát, ugyanakkor jó kilátást biztosítanak a párnak.  Ismereteink szerint a következő fafajokon fészkel: erdei fenyő, bükk, szil, kőris, fűz, fehér nyár, ritkán vadkörte, illetve akác. Hegyvidéken, sziklán is fészkel. Előfordult már olyan eset is, amikor használaton kívüli magaslesen vagy földön költött.

Védelmi helyzetében fontos pont, hogy már enyhe zavarás hatására is elhagyják a fészket. Sok helyen tapasztalják, hogy a messzebb történő erdőgazdálkodás hatására is elköltöznek. Így több beszámoló szól arról, hogy egyre inkább csak pár évig használnak egy fészket a párok.

Költés:

Az egyes párok területhűsége rendkívül változó. Vannak olyan párok, amelyek hosszú évek óta azonos fán és fészekben költenek évről-évre, és vannak olyanok, amelyek évente újabb fészket építenek. Nagy általánosságban elmondható, hogy ha komolyabb zavarás nincs, a nyugodt helyekre a pár évről-évre visszatér. A legérzékenyebbek a zavarásra megérkezésüktől a fiókák kikeléséig, ami általában május hónapra tehető. Tavasszal március elején jelennek meg az első fészkelőpárok, míg őszi vonulásuk hazánkban szeptember elejére esik. Fészeképítésre az öreg fák vízszintesen kinyúló oldalágait, törzselágazásait választja, de ferdén megdőlt fákon is több ízben találták fészkét. A fészek általában lapos, nagy kerek építmény, amelyik a megfelelően zavartalan helyen a többéves lakottság után néha különösen nagyméretűvé válhat (a fehér gólyánál a fészek súlya akár a 1 tonnát is elérheti, a fekete gólya fészkének súlyáról nem találtam adatot). A fészek általában viszonylag alacsonyan, 10-15 méteres magasságban helyezkedik el. A tojásokat április első harmadában rakják le, gyakran már az első tojás lerakása után megkezdődik a kotlás. Nászrepülésüket a tojásrakást megelőző időben látni legtöbbször. Ilyenkor gyakran köröznek a fészket rejtő erdő felett. A tojó és a hím felváltva kotlik. A minimum 30, maximum 40 napi kotlás után kikelő fiókákat mindkét szülő eteti. Az öreg madarak rejtve, feltűnés nélkül járnak táplálék után. A fiatalok 65-70 nap elteltével repülnek ki. A fekete gólyák augusztusban a táplálkozóhelyeken csapatokba verődve gyülekeznek. Az egy fészekből származó fiókák nem maradnak kirepülés után sem a szülőkkel, sem együtt, a csapatok összetétele és létszáma változik. Az idősebb példányok hamarabb indulnak útnak, mint a fiatalok.

Vonulás:

A fekete gólya vonuló madár, az őszi gyülekezés után laza csoportokban indulnak útnak. Az európai állomány nagyobb része a Boszporuszon, kisebb része a Gibraltári-szoroson át hagyja el Európát. 1984-től kezdve állnak rendelkezésre visszajelzések a vonulásról és a telelés színhelyéről. 1994 óta a Magyarországon színes gyűrűvel megjelölt példányok közül 21-et figyeltek meg Izraelben.

Veszélyeztető tényezők:

Fészkelőterület megszűnése:

Mint már említettem fentebb a fekete gólyák az öreg faállományú erdőkben fészkelnek. Sajnos az erdőgazdálkodás eddigi hagyományai (de sajnos még mai napig sem sokat változott a helyzet) nem kedveztek ezeknek az öreg fáknak. A bevett rendszer az volt, hogy egyrészt az erdőrészt tarvágással hasznosítják, másrészt a telepített erdők egykorúak. Így a vágásérettségi kor elértével a területet kivágják és újból beültetik. Így természetesen nem tudnak megmaradni azok a hagyásfák, amelyek otthont tudnának nyújtani a fekete gólya pároknak. Arról a problémáról pedig már nem is ejtek komolyabban szót, hogy a kitermelt területekre nem az őshonos fajok kerülnek vissza, hanem nem honos, tájidegen fajokat telepítenek a helyükre, sokszor ültetvényszerű kultúrerdőt hozva létre ami természetesen nem alkalmas a fekete gólyáknak.  Szerencsére az erdészeti törvények (és maguknak az erdészeknek a hozzáállása is) változóban van. Így egyre inkább a szállaló vagy a szállalásos erdőgazdálkodást részesítik előnyben, valamint 1997. január 1-től tilos tájidegen fajokat telepíteni ott, ahol a természetes erdő felújításának termőhelyi feltételei adottak.

Táplálkozóterület megszűnése

Általánosan elmondható, hogy a vizes területeket az elmúlt évszázadok alatt folyamatosan lecsapolták, hogy a mezőgazdaságnak alkalmas területeket hozzanak létre. Ezen tevékenységgel persze a vízimadarak élőhelye is fokozatosan eltűnt. Ezen a helyzeten sokat rontott a folyók szabályozása is, hisz a területek vízháztartása drasztikusan megváltozott, így a területről eltűntek a puha- és keményfa ligeterdők, ami ideális terület volt a gólyák számára. Természetesen a lecsapolásokkal együtt nem csak a fészkelőhelynek alkalmas öreg fák tűntek el, hanem a táplálékállatok sem tudtak megmaradni a kiszáradó területeken.

Erdőgazdálkodás

A fekete gólya, a nem közvetlen ellene irányuló emberi zavarásra kevésbé érzékeny. Gyakran épül fészke erdei út menti fán vagy vadászház közelében. A fészkelőterületen végzett erdészeti munkákat követően azonban gyakran elhagyják a környéket és oda többé nem térnek vissza.

Fészek leszakadása

Igen gyakori ennél a fajnál, hogy a fészek leesik vagy leszakad a fáról. Az évtizedes használat alatt ugyanis gyakran elkorhad a fészket tartó egyik ág vagy a rárakódott hótól félrebillen. Éppen ezért fészkeit évről évre rendszeresen figyelemmel kell kísérni, s ha szükséges, meg kell erősíteni.

Ragadozók fiókapusztítása:

Gyakran előfordul, hogy az apró fiókákat ragadozómadarak, illetve emlősök rabolják el. Ez a veszély különösen nagy a sziklákon fészkelő párok esetében. Magyarországon az emlősök közül a nyuszt, a nyest, a ragadozómadarak közül pedig valószínűleg a héja a legfőbb fiókapusztító.

A faj védelmi helyzete:

A fekete gólya egész fészkelőterületén veszélyeztetett faj. Magyarországon a fokozottan védett fajok kategóriájába tartozik, természetvédelmi értéke 500 000 Ft.

Szerepel a magyar Vörös Könyvben is a közvetlenül veszélyeztetett fajok között. Az MME által 1999-ben összeállított Vörös Lista szerint magyarországi állománya alapján az ún. védelemtől függő fajok kategóriájába tartozik. Magyarországon 1906 óta védett és 1982 óta fokozottan védett faj. Az IUCN a ritka fajok között tartja számon. A Berni Egyezmény (vadon élő állat és növényfajok élőhelyének védelme) II. függelékbe, a fokozottan védett fajok közé tartozik. A Bonni Egyezmény (vándorló fajok védelme) szintén a II. függelékben tartja számon. Ezáltal védelme érdekében megállapodások létrehozására kell törekedni. Az Európai Unió Madár Direktívája szerint az I. függelékbe tartozik. CITES II. függeléke is tartalmazza a fajt, így kereskedelméhez az exportáló és a fogadó országok hatóságának engedélyei szükségesek.

A Cites engedélyezési eljárás leírása:

A Fekete gólya a Cites fajok listájába 1975.07.01-én vették fel a II. függelékbe. Ebbe a függelékbe kerülő fajok veszélyeztetettek, de a kereskedelmi tevékenység még nem érte el azt a szintet, hogy komoly veszélybe sodorja a faj fennmaradását.

Az ezen a listán szereplő fajok példányai csak az exportáló és a fogadó országok igazgatási hatóságainak engedélyével kerülhetnek kereskedelmi forgalomba.

Az egyezmény természetesen kiterjed az élő példányokra, a preparátumokra és a belőlük készülő dísztárgyakra, használati eszközökre is.

Más engedélyek beszerzése:

Alapjában véve a Washingtoni Egyezményben szereplő összes faj tartásához szükséges beszerezni különféle engedélyeket, általában bejelentési kötelezettséggel jár a tartása szaporítása.

Ilyen igazolás pl. a kereskedelmi formanyomtatvány a „B” mellékletes fajokhoz (1 melléklet)

A tenyésztési napló (2. melléklet)

A bejelentő lap tulajdonosváltozás esetén (3. melléklet)

Különböző eljárások élnek különböző esetekben. Ilyen esetek lehetnek amikor vásárolni vagy eladni szeretnénk a EU tagországokon belül, de ilyen lehet az is amikor kivinnénk, vagy behoznánk az EU területére védelem alá eső állatokat.

L.K.