KÉK gazdaság
Régebben írtam naplót. Amint hazaértem, alig vártam, hogy leülhessek a papír alapú füzet elé és az erre szakosított töltőtollammal leírjam, hogy mit mondott ez, mit válaszolt erre az, mi történt a hétvégén, kibe vagyok szerelmes és mennyire elkeserítő a helyzetem viszonzás terén. Ma már nem írok naplót, de nem azért, mert gyerekesnek tartom, hanem mert az a felnőttes jelenség, miszerint nincs rá időm, beköltözött az életembe. Valószínűleg ciki is lenne „naplót” írni, mint ahogy ciki nyomógombos telefonnal járkálni, villamossal utazni, összekeverni a pda-t és pdf-fel, vagy kevesebbszer alkalmazni a coaching szót, mint heti kettő. Viszont ez a blog, ez menőnek tűnik.
Sokat gondolkoztam, vajon mi is az, amiről írhatnék, ami érdekes lehet, és nem a viszonzatlan szerelmi életem, mígnem kezembe akadt egy cikk a Ma és Holnap folyóiratban. A lap önmaga állítása szerint egy hiánypótló újság, amivel teljes mértékben egyetértek, a fenntartható fejlődéssel nem sok újság törődik. Egy hónapja ismét előfizetőjévé váltam, és 2012. I. számában olvastam egy cikket a KÉK gazdaságról, mely mintegy változata lenne a zöldnek. Ebben azt olvashatjuk, hogy a „zöld-ség” drága. Az országok megújuló energiahasználata, az egyezményeknek való megfelelés, határértékek vagy épp fejlesztések elérése pénzbe kerül és miután mindent a lakosságra hárítanak rá előbb-utóbb úgyis, így az emberek egy idő után kevéssé lesznek érdeklődőek aziránt, hogy mi van a Földdel, ha ők nem tudnak egy normális cipőt venni ősszel a gyereknek. Megoldásként rendszerbe foglalt gazdasági struktúrát ajánl, mely pl. a selyem újragondolása által rengeteg munkahelyet teremt, vagy a bambusz építkezésen való felhasználása szintén sok pozitív hatással járna. Selyemmel – megfelelő kezelés után – helyettesíthetőek lennének a titán és acél elemek háztartásokban, vagy orvosi eszközökben. Ez a selyemhernyó tenyésztés fellendülését vonná maga után, amihez pedig eperfaültetvények szükségesek, amik növelik a CO2 elnyelést, mivel a fának vannak levelei, amik fotoszintetizálnak, ráadásul a selyem természetes anyag, és lebomlik. A gondolat nem rossz, de hasonlók fordultak már visszájukra. A bambusztelepítés a trópusi területeken pedig számomra vészjóslóan hangzik.
No, mik is a problémáim ezzel a kék gazdasággal? Az első gondom, hogy alapjaiban téved, tehát a következtetései is hibásak. A megoldás nem újabb technológiák kifejlesztése. Fogyasztásunk csökkentése nélkül nem lesz megoldás. Az a luxuséletforma, amit ma fenntartunk, nem kivitelezhető hosszú távon. Sokáig. És a fenntartható életforma nem drágább. Nem. Nagyszüleink vajon drágábban éltek, mint mi? Nem volt biokenyér és szolár kollektor, de – divatos szóval élve - ökológiai lábnyomuk eltörpült a miénk mellett. Lehet, hogy fogalmuk nem volt, hogy mi a különbség a laptop, plamtop, notebook, macbook között – már ha van, de pont tudták, mire jó a szódabikarbóna, ecet, citromlé (Most próbálnánk meg rájönni egy plázában…). Ez kb. elég szókincs ahhoz, hogy felvértezzen egy háztartást az összes ma ismert szennyeződés ellen. Azt is tudták, hogy mi a „spórolni” valós értelme. Nem az, hogy akciósan veszem meg júliusban a legújabb divat szerinti télikabátot (rögtön kettőt, mert ki-hagy-ha-tat-lan), hanem azt, hogy ésszel élek. Nem használok többet, mint amire valóban szükségem van, a shopping list egy elemből áll: „amire szükségem van” és a check list egy kérdést tesz fel: tényleg szükségem van erre? Vagy csak megérdemlem, mert itt érzem, hogy fontos vagyok, az élet más területén lévő hiányt pedig valamivel, ha csak egy napra is, de be kell töltenem. Ne várjuk azt, hogy majd új technológiák megoldják a Föld problémáját. Azt se várjuk, hogy kormányok megoldják. Mi tudjuk megoldani. De igenis lehet és kell is szembe menni az árral, meglátni, hogy mikor vesznek hülyére a színek, szagok, hangok és feliratok.
Ezek után nézzük a selymet, mely lebomlik. Az eperültetvényeket hová tervezik? Gondolom szántóföldekre, ahol ezek után élelmiszer helyett orvosi műszerek kallantyúit fogják előállítani. Vagy a bambusz trópusi területek beültetése. Gondolom a szabad terület nem lesz elég, félő, hogy természetes területek helyére kerülnének ezek a bambuszkák. A rendszerelmélet ezeket a lehetőségeket nem vizsgálta meg, vagy csupán jobbnak látta nem felhívni rá a figyelmet.
Pedig ezek nagyon jók lennének, mert nem termelnek szemetet. Ugyanis a csomagolt kenyér műanyag burkát kidobjuk, pedig fizettünk érte, de ez nyilvánvalóan mérgező (nyilvánvalóbban, de nem kevésbé, mint az alumíniumos dezodor), fizetünk ennek a szemétnek az elszállításáért, valamint a szemét feldolgozásáért. És ez nem csak a kenyérre igaz, hanem az összes előrecsomagolt árura. Amennyiben ezt beláttuk, mi a tanulság?
Vajon gyermekeinket akkor szeretjük jobban, ha évente új cipőt veszünk neki, vagy ha egészségesen neveljük mind értékrendek, mind világlátás, mind élelmiszerek tekintetében?
Fili
Utolsó kommentek