NimfeaBlog

Kedves Kalas Gyuri!

Fogalmam nincs, hogy melyik címed a jó, de bízok benne, hogy levelem megtalál.

Szóval, rövid leszek, ünnepélyességtől mentes.

Semmire nincs idő. Néha úgy tűnik, hogy belepusztulunk a munkába, hogy a másnapot sem éljük meg, állandó az érzés, hogy már összecsaptak a hullámok a fejünk fölött, és a "munkaalagút" végét legalább 15 éve nem láttam. Feszültek vagyunk, kapkodunk, összeveszünk a kollégákkal, a családdal is néha, de dolgozunk-dolgozunk-dolgozunk.
Néha úgy tűnik, hogy semmi értelme, mert semmi nem változik, néha úgy tűnik, hogy árt, mert csak szopunk miatta, néha feleslegesnek hat, vagy néha már öncélúnak is.
Dolgozunk és semmire nincs időnk, és ott próbálunk időt nyerni, ahol a legkevésbé kellene: családon, barátokon.
Elismerés a munkáért ritkán jár, mert ha mindent jól csinálunk, akkor is csak éppen úgy történik valami, ahogy normálsen kellene, és úgy tűnik, senki nem látja, hogy mivel is foglalkozunk nap mint nap, hónapról hónapra, évről évre.

1987-ben lettem tagja elsőként zöld civil szervezetnek, 1989-ben alakítottam az első "saját" szervezetet, és 94-ben kerültem a Nimfeához. Azóta ismerlek. Nem baj, ha te nem ismersz azóta - mert ennyivel fiatalabb is vagyok, ha tetszik, ha nem - de én az első OT-m óta ismerlek, tudom, hogy ki vagy, mit csinálsz - és könnyű volt tisztelni. Könnyű volt szeretni, mert soha semmi széthúzásnak része nem voltál, mindenkor a hiteles korrekt munkát láttuk a tevékenységedben, és nem kellett ahhoz, hogy napi, heti szinten beszéljünk egymással, hogy lássuk mit csinálsz értünk. Láttuk, mit csinálsz - távolról is, hallottunk a harcaidról, büszkék voltunk rád, tanultunk tőled. Példakép voltál bizonyos tekintetben és oszlop - a hazai zöld mozgalom egyik tartópillére, szerintem ezt senki nem vitathatja el.

Igen nagy örömmel hallottam arról, hogy 2012-ben Justitia Regnorum Fundamentum-díjat kaptál a jövő nemzedékek védelméért.
Ritkán kapnak kitüntetéseket olyanok, akikről én is úgy érzem, hogy megérdemlik, a nemzeti ünnepeken való pofára díjazásokat megmosolygom, és épp ezért rendkívüli az, hogy egy általam, általunk is tisztelt és nagyra becsült ember munkáját egyszer valaki valamivel nyilvánosan is elismeri.

Nyilván az eddigi munkádért vagy "nagy", nem a díjért, az minősít téged leginkább, amit idáig tettél, mégis jól esik, hogy egyszer valaki nyilvánosan is elismeri a harcaid. Nagy dolog ez, mert a hozzád hasonló szabadságharcosok munkáját életükben ritkán ismerik el, még utána sem gyakran, és nagyon boldog vagyok, hogy ezt a díjat megkaptad, mert habár fogalmam nincs, hogy mi ez, de az biztos, hogy az elismerést megérdemelted - kár, hogy tőlünk nem kapod meg nap mint nap, és csak az nyugtat, hogy tudom - nem is biztos, hogy örülnél annak.

Őszintén, tisztelettel és barátsággal gratulálok a munkásságodhoz, azt kívánom, hogy az élet vagy a Jóisten - aki éri - további erővel, egészséggel és hosszú, boldog, családi és baráti szeretetben eltöltött évekkel segítse még, hogy köztünk ténykedhess!

Barátsággal:

SRB