Kékvércse fészkek pusztultak pásztón
A kékvércsékre (Falco vespertinus) is jellemző, mint a sólyomalakúakra általában, hogy rendszerint nem készítenek maguknak fészket. Fészekaljukat elhagyott fészkekbe rakják. Ebből a szempontból a legfontosabb volt korábban vetési varjak elhagyott fészkei.
Ezért is jelent nagy problémát minden olyan tevékenység, amelyek varjak fészkeit veszélyezteti, mert az közvetetten negatív hatással van a kékvércse állományára is. Ennek következtében a hazai kékvércse állomány nagy része már nem telepesen fészkel, csupán 1/3-uk képes a nekik előnyös telepes fészkeléshez elhagyott fészkeket találni. Miután a varjak is nagy számban csökkentek, a vércsék is kénytelenek voltak egy másfajta stratégiára átállni és elkezdték elfoglalni a magányosan költő dolmányos varjak (Corvus cornix) és szarkák (Pica pica) fészkét. Sajnos így jóval kitettebbek a veszélyeknek, valamint a költési sikerességük is jelentősen alacsonyabb ezeknek a pároknak, mint a telepesen fészkelő vércséknek.
Sajnos meg kell említeni a fészkelés további problémáját, hogy azon fasorok ahol már évek óta élnek vércsék és még a varjak fészkei is megtalálhatóak, az illegális fakivágások (de sajnos néha még engedélyezett fakivágások is történnek ezeken a területeken) következtében megszűnik a fészkelési lehetőségük. Sokszor a fák kivágásával, csonkításával történő károkozást a mesterséges kékvércse költőládák kihelyezése sem tudja kompenzálni.
Állományuk veszélyeztetése szempontjából másik jelentős probléma a legelő állatok eltűnése a gyepekről. Ez a táplálkozásukat nehezíti meg olyannyira, hogy sokszor emiatt elköltöznek az élőhelyen élő egyedek, mivel a nagy fűben (és persze sokszor a felhagyott gyep gyomosodása miatt) nem tudnak megfelelő mennyiségű zsákmányállathoz jutni. Így talán nem meglepő, hogy amennyiben a legeltetéses állattartást ismét megkezdik a területen, nagyon gyorsan megjelenik ismét a kékvércse is.
A Nimfea Természetvédelmi Egyesület már évek óta él szomszédságban a kékvércsékkel. A Pásztói-gyepen a Pásztó Life program keretében folyamatosan biztosítjuk a gyep legeltetéses állattartással történő kezelését. Fontos feladatunk az is, hogy költőládákat helyezzünk ki az akác fasorokra, ugyanakkor társszervezetünkkel, a Beklen Alapítvánnyal közösen fellépünk az illegális fakivágások ellen is, hogy meg tudjanak maradni a pásztói gyepen ezek a csodálatos madarak.
Utolsó kommentek